II. szakasz: A szerződés tárgya
II.1)Meghatározás
II.1.1)Az ajánlatkérő által a szerződéshez
rendelt elnevezés:
Adásvételi keretszerződés „Légi személyzet túlélő mellény és harcászati védőmellény beszerzése – SECUMAR” tárgyban
II.1.2)A szerződés típusa és a teljesítés
helye
Árubeszerzés
Adásvétel
A teljesítés helye: Magyar Honvédség Kiss József
86. Helikopterdandár (5008 Szolnok Kilián út 1.)
NUTS-kód HU322 Jász-Nagykun-Szolnok
II.1.3)Keretmegállapodásra vonatkozó
információk
II.1.4)Keretmegállapodásra vonatkozó
információk
II.1.5)A szerződés vagy a beszerzés(ek) rövid
meghatározása:
Légi személyzet túlélő mellény és harcászati védőmellény beszerzése – SECUMAR
II.1.6)Közös közbeszerzési szójegyzék
(CPV)
II.1.7)Alvállalkozásra vonatkozó
információk
Az ajánlattevőnek jeleznie kell az ajánlatban, hogy a szerződés mekkora részét szándékozik harmadik felek felé további alvállalkozói
szerződésekkel kiszervezni és, hogy milyen alvállalkozókat javasol, valamint hogy milyen tárgyban javasolja további alvállalkozói szerződések
megkötését
Az ajánlattevőnek jeleznie kell minden, a szerződés teljesítése során az alvállalkozók szintjén bekövetkező
változást
II.1.8)Részek
A beszerzés részekből áll: nem
II.1.9)Változatokra (alternatív ajánlatok)
vonatkozó információk
Elfogadhatók változatok (alternatív ajánlatok): nem
II.2)Szerződés szerinti mennyiség
II.2.1)Teljes mennyiség:
Keretösszeg: nettó 614 173 230,- Ft
Keretösszeg tervezett éves felhasználása:
2023. évben nettó: 98 425 197 Ft
2024. évben nettó: 133 858 268 Ft
2025. évben nettó:
115 354 331 Ft
2026. évben nettó: 126 771 654 Ft
2027. évben nettó: 139 763 780 Ft
A megrendelésre kerülő tényleges mennyiség a tárgyidőszak során konkrétan jelentkező igényektől és a rendelkezésre álló keretösszegtől
függ. Ajánlatkérő kötelezettséget vállal a keretösszeg 90 % -ának kitöltésére.
A részletes követelményeket a Részvételi
dokumentáció 1. számú mellékletét képező Műszaki leírás tartalmazza.
II.2.2)Vételi jogra (opcióra) vonatkozó
információ
Vételi jog (opció): nem
II.2.3)Meghosszabbításra vonatkozó
információk
A szerződés meghosszabbítható: nem
II.3)A szerződés időtartama vagy a befejezés
határideje
Kezdés 1.12.2023. Befejezés 15.11.2027
III. szakasz: Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
III.1)Az alvállalkozói szerződéssel kapcsolatos
feltételek
III.1.1)A szerződést biztosító
mellékkötelezettségek:
Ajánlatkérő a szerződést biztosító mellékkötelezettségek feltételeit az ajánlattételi szakaszban a felhívás mellékleteként kiadott
szerződéstervezetben ismerteti.
III.1.2)Fő finanszírozási és fizetési feltételek
és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre:
A számla kiegyenlítése, annak kézhezvételétől számított 30 naptári napon belül banki átutalással, a Ptk. 6:130. §-ban foglaltak alapján, a
MÁK fizetési szabályai szerint történik.
Az átutalástól eltérő fizetési módot Ajánlatkérő nem tud elfogadni.
Ajánlatkérő előleg fizetését a Vbt. 101. § szerint biztosítja.
III.1.3)A közös ajánlatot tevő nyertesek által
létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy:
Ajánlatkérő nem teszi lehetővé a nyertes Ajánlattevő(k)nek, illetve nem követeli meg a nyertes Ajánlattevő(k)től gazdálkodó szervezet
létrehozását a szerződés teljesítése érdekében.
III.1.4)A szerződés teljesítésére vonatkozó
egyéb különleges feltételek, különösen az ellátás és az információk biztonságát illetően:
III.1.5)Biztonsági tanúsítványokra vonatkozó
információk:
III.2)Részvételi feltételek
III.2.1)Személyes helyzet
A gazdasági szereplők személyes helyzetére vonatkozó (adott esetben azok kizárásához vezető) szempontok, ideértve a szakmai vagy cégnyilvántartásokba történő
bejegyzéshez kapcsolódó előírásokat is
Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a
megkövetelt igazolási mód:
-Az eljárásban nem lehet részvételre jelentkező, alvállalkozó és nem vehet részt a részvételre
jelentkező alkalmasságának igazolásában az, aki esetében a védelmi és biztonsági beszerzésekről szóló 2016. évi XXX. törvény (a továbbiakban: Vbt.) 45. § (1)-(2)
bekezdésében, valamint a 46. § (1) bekezdésében felsorolt kizáró okok valamelyike fennáll.
Magyarországon letelepedett részvételre
jelentkező, alvállalkozó és a részvételre jelentkező alkalmasságának igazolásában résztvevő esetében Ajánlatkérő a következő igazolásokat és nyilatkozatokat
fogadja el:
- A Vbt. 45. § (1) bekezdés 1. és 5. pontja tekintetében – amelyet kizárólag természetes személy gazdasági szereplő
köteles igazolni –, valamint a Vbt. 45. § (2) bekezdésében említett személyek esetén a Vbt. 46. § (5) bekezdés b) pontja szerinti nyilatkozat.
- A Vbt. 45. § (1) bekezdés 2. pontja tekintetében a gazdasági szereplő köztartozásmentes adózói adatbázisban való szereplését az Ajánlatkérő ellenőrzi
a Vbt. 46. § (6) bekezdés alapján.
Amennyiben Részvételre jelentkező, alvállalkozó, vagy a részvételre jelentkező alkalmasságának
igazolásában résztvevő nem szerepel a köztartozásmentes adózói adatbázisban, úgy a kizáró ok fenn nem állását a Vbt. 46. § (5) bekezdés a) pont szerint kiállított
igazolással (eredeti vagy közjegyző által hitelesített együttes adóigazolás) köteles igazolni.
- A Vbt. 45. § (1) bekezdés 3., 4., 7.,
8., 9 pontjai., 12. pont a) alpontja, 13. és 15. pontjai tekintetében a kizáró ok fenn nem állását Ajánlatkérő ellenőrzi a Vbt. 46. § (6) bekezdése
alapján.
- A Vbt. 45. § (1) bekezdés 6., 10., 11., 14., 16. és 18. pontja tekintetében a Vbt. 46. § (5) bekezdés b) pontja szerinti
nyilatkozatot.
- A Vbt. 45. § (1) bekezdés 12. pont b) és c) alpontja tekintetében a Vbt. 46. § (5) bekezdés b) pontja szerinti nyilatkozat
az alábbi tartalommal:
A Vbt. 45. § (1) bekezdés 12. pont b) alpontja tekintetében a részvételre jelentkező, alvállalkozó és a
részvételre jelentkező alkalmasságának igazolásában részt vevő nyilatkozata a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról
szóló 2017. évi LIII. törvény (a továbbiakban: pénzmosásról szóló törvény) 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerint definiált valamennyi tényleges tulajdonos
nevének és állandó lakóhelyének bemutatását tartalmazó nyilatkozatot szükséges benyújtani; ha a gazdasági szereplőnek nincs a pénzmosásról szóló törvény 3. § 38.
pont a)- b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosa, úgy erre vonatkozó nyilatkozatot szükséges csatolni.
A Vbt. 45. § (1)
bekezdés 12. pont c) alpontjára vonatkozóan a részvételre jelentkező, alvállalkozó és a részvételre jelentkező alkalmasságának igazolásában résztvevő nyilatkozata
arról, hogy van-e olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, a részvételre jelentkezőben, alvállalkozóban vagy a részvételre jelentkező
alkalmasságának igazolásában résztvevőben közvetetten vagy közvetlenül több, mint 25%-os tulajdoni résszel vagy szavazati joggal rendelkezik;
ha van ilyen szervezet, a részvételre jelentkező, alvállalkozó vagy a részvételre jelentkező alkalmasságának igazolásában résztvevő azt nyilatkozatban
megnevezi (cégnév, székhely), továbbá nyilatkozik, hogy annak vonatkozásában a Vbt. 45. § (1) bekezdés 12. pont b) alpontjában hivatkozott kizáró feltétel nem áll
fenn.
- A Vbt. 45. § (1) bekezdés 17. pontja tekintetében a Vbt. 46. § (5) bekezdés a) pontja szerint a 2005. évi CIX. törvény szerinti
hadiipari tevékenység végzéséhez szükséges engedély eredeti vagy közjegyző által hitelesített másolati példányát. A beszerzés tárgyát képező eszközök a
226/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet, és a 156/2017(VI.16.) Korm. rendelet 1. melléklet XIII fejezet (ML13)alá tartoznak .
- A Vbt. 46. § (1)
bekezdés a)-c) pontjai tekintetében a Vbt. 46. § (5) bekezdés b) pontja szerinti nyilatkozat.
-A nem Magyarországon letelepedett
részvételre jelentkező, alvállalkozó és a részvételre jelentkező alkalmasságának igazolásában résztvevő a Vbt. 46. § (5) bekezdés a)-b) pontjai szerint az országa
jogrendjében a fenti igazolásokkal és nyilatkozatokkal egyenértékű okiratok eredeti, vagy az országa jogrendje szerint megfelelően hitelesített másolati példányaival
igazolja, hogy nem tartozik a Vbt. 45. § (1)-(2) bekezdésében, valamint a 46. § (1) bekezdésében felsorolt kizáró okok hatálya alá az alábbi
kiegészítésekkel:
- A Vbt. 45. § (1) bekezdés 2. pontja tekintetében a letelepedése szerinti ország illetékes hatóságainak
igazolását köteles benyújtani; a kizáró ok hiányát magyarországi köztartozással kapcsolatban az Art. szerinti köztartozásmentes adózói adatbázisból az ajánlatkérő
is ellenőrzi; ha a gazdasági szereplő az adatbázisban nem szerepel, az illetékes adó- és vámhivatal igazolását vagy az Art. szerinti együttes adóigazolást is be kell
nyújtani; amennyiben a gazdasági szereplő Magyarországon nem végez adóköteles tevékenységet, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal erről szóló igazolását kell
benyújtani.
- A Vbt. 45. § (1) bekezdés 12. pont a) alpontja tekintetében az érintett ország illetékes hatósága által kiállított
adóilletőség-igazolást kell benyújtani.
- A Vbt. 45. § (1) bekezdés 12. pont b) alpontja tekintetében a részvételre jelentkező,
alvállalkozó és a részvételre jelentkező alkalmasságának igazolásában résztvevő nyilatkozatát kell benyújtani a pénzmosásról szóló törvény 3. § 38. pont a)-b)
vagy d) alpontja szerint definiált valamennyi tényleges tulajdonos nevének és állandó lakóhelyének bemutatását tartalmazó nyilatkozatot szükséges benyújtani; ha a
gazdasági szereplőnek nincs a pénzmosásról szóló törvény 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosa, úgy erre vonatkozó nyilatkozatot szükséges
csatolni.
- A Vbt. 45. § (1) bekezdés 12. pont c) alpontjára vonatkozóan a részvételre jelentkező, alvállalkozó és a részvételre
jelentkező alkalmasságának igazolásában résztvevő nyilatkozatát kell benyújtani arról, hogy van-e olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, a
részvételre jelentkezőben, alvállalkozóban vagy a részvételre jelentkező alkalmasságának igazolásában résztvevőben közvetetten vagy közvetlenül több, mint 25%-os
tulajdoni résszel vagy szavazati joggal rendelkezik; ha van ilyen szervezet, a részvételre jelentkező, alvállalkozó vagy a részvételre jelentkező alkalmasságának
igazolásában résztvevő azt nyilatkozatban megnevezi (cégnév, székhely), továbbá nyilatkozik, hogy annak vonatkozásában a Vbt. 45. § (1) bekezdés 12. pont b) alpontjában
hivatkozott kizáró feltétel nem áll fenn.
Az alvállalkozók személyes helyzetére vonatkozó (adott esetben azok elutasításához vezető) szempontok, ideértve a szakmai vagy cégnyilvántartásokba történő

226/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet, és a 156/2017(VI.16.) Korm. rendelet 1. melléklet XIII fejezet (ML13) alá tartoznak.

III.2.2)Gazdasági és pénzügyi alkalmasság
A gazdasági szereplők gazdasági és pénzügyi alkalmasságára vonatkozó (adott esetben azok kizárásához vezető) szempontok
Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: GP1.) Részvételre jelentkező a Vbt. 48. § (1) bekezdés a)
pontja szerint nyújtsa be valamennyi számlavezető pénzügyi intézményének nyilatkozatát az alábbi tartalommal:
- mióta vezeti a
Részvételre jelentkező pénzforgalmi számláját (számlánként év, hó, nap megjelöléssel),
- pénzforgalmi számlaszámok
feltüntetése,
- fizetési kötelezettségének pontosan eleget tesz-e,
- pénzforgalmi számláján az
eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 12 hónapban előfordult-e 30 napot meghaladó sorban állás.
Sorba
állítás alatt Ajánlatkérő a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. törvény 2. § 25. pont szerinti forgalmat érti.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): GP1.) Alkalmatlan a Részvételre jelentkező, amennyiben bármely pénzforgalmi számláján a pénzforgalmi számlaszámot
vezető pénzügyi intézményétől származó nyilatkozat alapján az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 12 hónapban 30 napot meghaladó
sorban állás mutatkozott.
Ajánlatkérő a Vbt. 50. § (4) bekezdése alapján felhívja Részvételre jelentkező figyelmét arra, hogy az
előírt alkalmassági követelményeknek a közösen részvételre jelentkezők együttesen is megfelelhetnek. Azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag
egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg.
Ajánlatkérő a Vbt. 50. § (5) bekezdése alapján felhívja Részvételre jelentkező figyelmét arra, hogy az előírt alkalmassági követelményeknek a
részvételre jelentkezők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül.
Ebben az esetben meg kell jelölni a részvételi jelentkezésben ezt a személyt vagy szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével
azon alkalmassági követelményt, követelményeket, melyek igazolása érdekében a részvételre jelentkező ezen szervezet erőforrására támaszkodik.
A Vbt. 50. § (7) bekezdése alapján az a szervezet, amelynek adatait a részvételre jelentkező a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolásához felhasználja,
a Ptk. 6:419. §-ában foglaltak szerint kezesként felel az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért
kár megtérítéséért.
Az alvállalkozók gazdasági és pénzügyi alkalmasságára vonatkozó (adott esetben azok elutasításához vezető) szempontok

III.2.3)Műszaki és/vagy szakmai alkalmasság
A gazdasági szereplők műszaki és/vagy szakmai alkalmasságára vonatkozó (adott esetben azok kizárásához vezető) szempontok
Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:
MSZ1.) Részvételre
jelentkező a Vbt. 49. § (1) bekezdés a) pontja szerint ismertesse az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 5 év (60 hónap) legjelentősebb
szállításait. Az ismertetésnek (ismertetéseknek) tartalmaznia kell legalább oly módon, hogy az alkalmasság minimumkövetelményeinek történő megfelelés egyértelműen
megállapítható legyen:
• a szerződést kötő másik fél megnevezését, címét;
• a
referenciát nyújtó személy nevét, telefonszámát;
• a teljesítés helyét,
• a szerződés
tárgyát,
• a szerződésszerű teljesítés időpontját („kezdés és befejezéstől - ig” év, hó, nap);
• az ellenszolgáltatás nettó összegét;
• továbbá nyilatkozni szükséges arról, hogy a teljesítés az előírásoknak
és a szerződésnek megfelelően történt-e,
.Az ismertetést a Vbt. 49. § (4) bekezdése szerint kell benyújtani:
a) ha a szerződést kötő másik fél a Vbt. szerint ajánlatkérőnek minősülő szervezet, az általa kiadott vagy aláírt igazolással vagy;
b) ha a szerződést kötő másik fél az a) pontban foglalthoz képest egyéb szervezet, az általa adott igazolással vagy a részvételre jelentkező
nyilatkozatával.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
MSZ1.) Alkalmatlan a Részvételre
jelentkező, amennyiben nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 5 évben (60 hónap) Túlélő mellény vagy harcászati
védőmellény beszerzése vonatkozásában szerződésszerűen teljesített referenciával nettó 60.000.000,- Ft értékben.
A Vbt. 49. § (5)
bekezdése alapján, ha a Részvételre jelentkező bármilyen jogos okból nem tudja az ajánlatkérő által előírt dokumentumokat benyújtani, bármely egyéb, az ajánlatkérő
által megfelelőnek tekintett irattal igazolhatja műszaki vagy szakmai alkalmasságát. Az érintett részvételre jelentkező kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles
alátámasztani, hogy mely okból nem képes az előírt dokumentumok benyújtására és tájékoztatást kérni az adott alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az
alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról.
A Vbt. 50. § (4) bekezdése alapján az előírt alkalmassági
követelményeknek a közösen részvételre jelentkezők együttesen is megfelelhetnek. Azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a
gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg.
A Vbt. 50. § (5) bekezdése
alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a részvételre jelentkezők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük
fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni a részvételi jelentkezésben ezt a személyt vagy szervezetet és az eljárást megindító
felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt, követelményeket, melyek igazolása érdekében a részvételre jelentkező ezen szervezet
erőforrására támaszkodik.
A Vbt. 50. § (6) bekezdése alapján csatolni kell a részvételi jelentkezésben a kapacitásait rendelkezésre
bocsátó szervezet olyan szerződéses, adott esetben előszerződésben vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés
teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.
Az alvállalkozók műszaki és/vagy szakmai alkalmasságára vonatkozó (adott esetben azok elutasításához vezető) szempontok

III.2.4)Fenntartott szerződésekre vonatkozó
információk
III.3)Szolgáltatásmegrendelésre irányuló
szerződésekre vonatkozó különleges feltételek
III.3.1)Adott foglalkozásra (képzettségre)
vonatkozó információk
III.3.2)A szolgáltatás teljesítésében személyesen
közreműködő személyek
IV. szakasz: Eljárás
IV.1)Az eljárás fajtája
IV.1.1)Az eljárás fajtája
Tárgyalásos
IV.1.2)Az ajánlattételre vagy részvételre
felhívandó jelentkezők létszáma vagy keretszáma
IV.1.3)Az ajánlattevők létszámának csökkentése a
tárgyalás vagy a versenypárbeszéd során
Igénybe vettek többfordulós eljárást annak érdekében, hogy fokozatosan csökkentsék a megvitatandó megoldások, illetve a megtárgyalandó
ajánlatok számát nem
IV.2)Bírálati szempontok
IV.2.1)Bírálati szempontok
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás
IV.2.2)Elektronikus árlejtésre vonatkozó
információk
Elektronikus árlejtést alkalmaztak: nem
IV.3)Adminisztratív információk
IV.3.1)Az ajánlatkérő által az aktához rendelt
hivatkozási szám:
1-029/2023
IV.3.2)Az adott szerződésre vonatkozóan sor került
korábbi közzétételre
nem
IV.3.3)A dokumentáció és a kiegészítő iratok vagy
ismertetők beszerzésének feltételei
IV.3.4)Ajánlattételi vagy részvételi
határidő
25.10.2023 - 10:00
IV.3.5)Az ajánlattételi felhívás megküldése a
kiválasztott jelentkezők részére
IV.3.6)Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en a pályázatok
(pályaművek), illetve részvételi jelentkezések benyújthatók
magyar.